Ügyvezetés és
stratégiai irányítás

Buda Sándor

Vezérigazgató

Dénes Gábor

Vezérigazgató-helyettes

1998. óta tevékenykedik a befektetési alapkezelési szektorban. Jogi szakokleveles közgazdász, diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte. Tanulmányait követően kötvény, részvény alapok menedzselésével foglalkozott, majd csatlakozott az Európa Alapkezelő csapatához, ahol részt vett az első hazai piaci alapú nyíltvégű ingatlanbefektetési alap sikeres elindításában. Később az Európa Alapkezelő pénzügyi igazgatója, majd vezérigazgatója lett.

Ezt követően az MFB Invest Zrt. tanácsadási igazgatójaként vállalati pénzügyi tanácsadással, illetve a hazai uniós forrású kockázati tőkeprogramok menedzselésével foglalkozott, de közreműködött az Európai Unió Strukturális Alapjaiból finanszírozott kockázati tőke termékek kialakításában is a 2014-2020-as uniós programozási időszakra vonatkozóan. Ezután igazgatósági tisztséget töltött be a Biggeorge Alapkezelő Zrt-nél, ahol operációs igazgatóként létrehozta az ingatlanbefektetési alapok kibocsátásához és működéséhez szükséges szervezeti struktúrát és informatikai rendszereket.

2020 novemberétől a Hiventures Tőkealap-kezelő Zrt. kabinet igazgatójaként vett részt a Hiventures vezetésében, az MFB Invest Zrt-ben a vezérigazgatói tisztséget 2022 november 9-e óta tölti be. Nős, egy gyermek édesapja.

Befektetési szakértő, vállalati banki, valamint a projekt- és strukturált finanszírozási tapasztalatokkal rendelkezik. Az elmúlt évtizedben számos kockázatitőke és magántőke ügyleten dolgozott.

2007-ben szerzett közgazdász diplomát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaságtudományi Karán, majd 2012- ben sikeresen elvégezte a Budapesti Corvinus Egyetem és a Nemzetközi Bankárképző Központ Bankdiploma Programját (BADI).

Ezt követően 2015-ben nemzetközi befektetéselemzői vizsgát tett. Pályafutását 2007-ben egy megújuló energiával foglalkozó cégnél kezdte, majd 2011-től a Raiffeisen Bankban dolgozott strukturált finanszírozási majd befektetési banki területen. 2017-től az MFB Investnél befektetési menedzser, majd 2019-től a Solus Capital Zrt. befektetési igazgatója. 2021 júniusától tölti be az MFB Invest Zrt. vezérigazgató-helyettesi tisztségét.

Buda Sándor - Elnök

Gerlaki Bence - Igazgatósági tag

Hegmanné Nemes Sára - Igazgatósági tag

Kern Tamás - Igazgatósági tag

Vojnits Tamás - Igazgatósági tag

Dr. Horváth Kornél Ádám - Elnök

Hradszki László - Felügyelőbizottsági tag

Nagyné Boda Andrea - Felügyelőbizottsági tag

Meixner Ferenc - Felügyelőbizottsági tag

Dr. Kelemen Gábor - Felügyelőbizottsági tag

Dr. Tóth Adrienn - Felügyelőbizottsági tag

Igazgatóság

Felügyelőbizottság

Buda Sándor - Elnök

Gerlaki Bence - Igazgatósági tag

Hegmanné Nemes Sára - Igazgatósági tag

Kern Tamás - Igazgatósági tag

Vojnits Tamás - Igazgatósági tag