2002-ben a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, majd 2005-ben a Miskolci Egyetem Jogtudományi Karán szerzett jogi szakokleveles közgazdász diplomát. 2003 és 2010 között az OTP Nyrt.-nél dolgozott különböző pozíciókban. Foglalkozott lakossági, vállalati, nagyvállalati hitelezéssel, majd az OTP Trade termékmenedzserként ezt követően senior kereskedelemi banki tanácsadóként szerzett szakmai tapasztalatot. 2010-ben került az MFB Zrt.-hez, ahol két éven keresztül az Agrár Hitelezési Osztályt vezette, majd 2012-től a Turisztikai Vagyonkezelési és Befektetési Igazgatóságot. 2015 februárjától az MFB Zrt. Befektetési Vagyonkezelési Igazgatóság Csoportirányítási Igazgatóságának csoportvezetője. A terület vezetőjeként felelős az MFB Zrt. tulajdoni részesedésével, illetve tulajdonosi joggyakorlásával érintett energetikai portfólió teljes körű felügyeletéért, valamint az Igazgatóság portfóliójába tartozó gazdálkodó szervezetek feletti vagyonkezelési feladatokat ellátó csapat munkájának koordinálásáért, szakmai támogatásáért. 2019 szeptembere óta az MFB Invest Zrt. Felügyelőbizottságának tagja.