1966-ban született Budapesten, nős, egy gyermeke van. 1996-ban szerzett műszaki szakoktatói diplomát közlekedési ágazaton a Budapesti Műszaki Egyetemen. 2004-ben végzett a Pécsi Tudományegyetemen jogászként, 2011-ben tette le a jogi szakvizsgát. 1983-tól 1989-ig autószerelőként dolgozott, 1989-től 2004-ig autóvezető-jelölteket tanított, mellette 1993-tól 2004-ig a résztulajdonában álló céget vezette. 2006-tól 2010-ig terjedő időszakban végrehajtójelöltként és ügyvédjelöltként dolgozott. 2006-tól 2014-ig Budapest XX. kerületében önkormányzati képviselő, 2011-től 2014-ig az alpolgármesteri feladatokat is ellátta. 2010-től 2018-ig országgyűlési képviselő, tagja a törvényalkotási, alkotmányügyi, igazságügyi, valamint a honvédelemi és a rendészeti ügyeket tárgyaló bizottságoknak. 2011-től (2014-től 2018-ig tartó szünetelést leszámítva) saját nevét viselő ügyvédi irodájában dolgozik ügyvédként, mellette közúti közlekedési szakember-jelölteket vizsgáztat. 2018. november 1. napjától tagja az MFB Invest Zrt. Igazgatóságának.